Oroszlányi Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Oroszlányi Evangélikus Egyházközség
HÍRLEVELEK
2019. BÖJT
 

2019. BÖJT

Oroszlányi Evangélikus Egyházközség 2019. évi Húsvéti Hírlevele: „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm. 5, 8) Miért, már nem vagyunk? Rossz érzés, amikor hibáinkra, mulasztásainkra emlékeztetnek – de itt másról van szó! Voltunk – de már nem vagyunk bűnösök. Habár önmagunk szemében talán korábban sem voltunk azok: mindig akadt alapos magyarázat, indok, kibúvó. Önmagunk megnyugtatására. Ám bármi is volt, az apostoli szó arról vall, hogy pont került a végére. Amolyan végérvényes pont. Lezáró, megsemmisítő, eltörlő pont. Ami után valami új kezdődik el. Ez a bizonyos „pont” böjti időben jobban szembetűnik. Sajátos formája van ugyanis: kereszt alakú. Hosszabban, imádkozó lélekkel vehető csak észre: az a kereszt sem mindig egyforma. Olykor látni rajta Krisztus meggyötört, halálra adott testét, máskor üres a kereszt, titokzatosan, sokat sejtetőn üres… Emitt egy sóhajnyi hang lengi körül: „Elvégeztetett!”, amott mennyei lény hangja szárnyal: „Nincsen itt, mert feltámadt!” Valójában mindkettő azt hirdeti: „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Meghalt – hogy ne kelljen bűnösnek maradnunk. Ez Isten szeretete irántunk. S mert a mi emberi szeretet-fogalmaink mást diktálnak, hát nehezen fogjuk fel. Az elvesztett, mégis örök értékrendet: ez a szeretet Isteni szeretet. Amely nem eltitkol, nem eltusol, de nem is hibáztat, nem is vádol. Nem is emberi nagyvonalúsággal szemet húny, vagy megértőn nyugtatgat, hogy nem-lesz-semmi-baj. Ez a szeretet megbocsát. Feloldoz. Tiszta lappal indít tovább. Ezt a szeretetet mutatta meg azon a kereszten akkor – s ebből a megbocsátásból élünk ma. Ez a szeretet Krisztust értünk adta: nem azért, mert jók voltunk, hanem azért, hogy jók lehessünk! Az idei böjti idő sem másra ad lehetőséget: önmagunkba tekintéssel közeledni a kereszthez, leborulni, megköszönni, újult lélekkel tovább élni. Miközben látjuk a keresztet, s hallgatjuk, fogadjuk a belőle fakadó örömhírt… Imádkozzunk!

Uram! Menyire jó lenne ezekben a böjti hetekben a „jobbik részt” választani: leülni a közeledben és csak Rád figyelni – mint Mária tette egykor Betániában. Hiszen nem csak akkor volt mondanivalód a körülötted levők számára. Ma is van hozzánk szavad. Nyisd meg figyelmünket és értelmünket Önmagad számára – önmagunk rendeződésére. Vágyunk rá, hogy taníts, hogy más értékrendbe vonj. Hadd legyen meg rajtunk a Te akaratod! Ámen

RÉSZLET A 2019. 02. 24-KI KÖZGYŰLÉSEN ELHANGZOTT FELÜGYELŐI JELENTÉSBŐL

Tisztelt Közgyűlés! Kedves Testvérek!

A mögöttünk lévő 2018-as esztendőből két esemény szeretnék külön is kiemelni. A hatéves ciklus lejárta után gyülekezetünk március 04-én, egy megújult presbitériumot választott, és sokak álma válhatott valóra, amikor önkormányzati segítséggel újraöntettük a második világháborúban, hadi célokra elvitt középső harangunkat. Ezzel egy időben ugyancsak önkormányzati segítséggel egy digitális harangjátékkal gazdagodhattunk és gyülekezeti finanszírozásban megújulhatta a meglévő harangok működtető, lengő és ütőszerkezetei is. A felszentelésre szeptember 14-én került sor. Presbitériumunk január 14-én tárgyalta és jóváhagyta a 2018. évi zárszámadást, február 18-án pedig elfogadta a 2019-es év költségvetését. Most ezek főbb adatait ismertetem.

2018Gazdálkodása:

A már említett új harang elkészítése 2.830.000 Ft-ba, a harangjáték 1.701.000 Ft-ba és a meglévő harangok felújítása 1.629.000 Ft-ba került. Így összességében az elmúlt évben 6.160.000 Ft-ot fordítottunk beruházásra, felújításra. Gyülekezetünk tagjaitól fenntartói járulék és adomány címén, valamint a perselypénzen keresztül 3.418.000 Ft folyt be. Ezt egészítette ki az alapítvány számlájára befizetett 795.000 Ft és az 1%-os adófelajánlásból átutalt 258.000 Ft. A nevesíthető befizetők száma 170 fő volt. Köszönöm az adakozók hűségét, különösen is azokét, akik szerény anyagi körülményei ellenére is nagyobb összeggel támogatták közösségünk szolgálatát. A működési kiadások tételeit nem kívánom részletezni, csupán megjegyzem, hogy azok mértéke elmaradt a tervezett értéktől. Összességében megállapítható, hogy gazdálkodásunk kiegyensúlyozott volt, és az évet a tervezett 1.097.000 Ft hiány helyett 750.000 Ft hiánnyal zártuk.

2019Költségvetése:

2019-ben beruházási munkát nem tervezünk. Ugyanakkor szeretnénk a templomtorony nyílászáróit újramázolni és a kert körüli kőfal állagmegőrző javítását megkezdeni. A bevételi oldal stabilitása, erősítése érdekében, tagjainktól továbbra is kérjük az éves jövedelemük legalább 1%-t jelentő hozzájárulás befizetését, mely az elmúlt évben személyekre lebontva 4.000 és 150.000 Ft között változott. A stabilitás érdekében ugyanakkor a presbitérium szükségesnek tartotta a javasolt minimális hozzájárulás összegét 6.000 Ft-ban meghatározni, mely havi 50.000 Ft fizetésnek, vagy nyugdíjnak felel meg. Ezzel összhangban került módosításra temetések kapcsán, az éves hozzájárulás elmaradása miatt, utólag befizetendő 5 éves hozzájárulási összeg, mely 2019-ben 40.000 Ft. Ezek figyelembevételével presbitériumunk 6.520.366 Ft bevételi főösszeggel és 6.515.376 Ft kiadási főösszeggel gyülekezetünk 2019. évi költségvetését jóváhagyta.

Kérem a közgyűlés tagjait, hogy a családjaikban és a környezetükben élő fiatal tagjaink anyagi hozzájárulását ösztönözzék, továbbá szorgalmazzák a személyi jövedelem adó 1-1%-nak felajánlását egyházunk és a gyülekezeti alapítványunk részére. Sztruhár András felügyelő

W A MOZART:REQUIEM

Az Oroszlányi Evangélikus Kórus és Zenekar koncertje 2019. április 13-án (szombat) 18 órakor Közreműködnek:

Kristófi Ágnes szoprán Kiss Borbála alt Czikora István tenor Pintér Dömötör basszus Vezényel Milán Zoltánné Igét hirdet: Pethő Judit evangélikus lelkész

FENNTARTÓI JÁRULÉK, ADOMÁNY ÉS ALAPÍTVÁNYI BEFIZETÉS

Fenntartói járulékot és adományt az Oroszlányi Evangélikus Egyházközség, OTP-ben vezetett 11740061-20019639 –es számlaszámán, vagy az istentiszteletek után személyesen, hétköznapokon pedig időpont egyeztetés alapján lehet befizetni. Támogatásukat az „Oroszlányi Evangélikus Gyülekezeti Alapítvány” feliratú csekken, vagy az OTP-ben, az Alapítvány 11740061-20008550-es számlaszámán keresztül is eljuttathatják.

ALAPÍTVÁNYUNK

Gyülekezetünk Elnöksége nevében is megköszönjük mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával segítették munkánkat. 2018. évben ez az összeg 258.017 Ft volt, amit az alapítvány célkitűzésének megfelelően – egyházközségünk fenntartására fordítottunk. Támogatva ezzel a gyülekezetben folyó ifjúsági és énekkari szolgálatot. Kérjük, hogy a közeledő adóbevalláskor is gondoljanak ránk felajánlásuk 1+1% - val, mellyel támogathatják a Magyarországi Evangélikus Egyház és Egyházközségünk munkáját. Az összegszerűségen túl a Felajánlók számának mértékében várhatóak az állami támogatások is, így Gyülekezetünknek is érdekében áll minél többektől kérni, hogy rendelkezzenek Egyházunk javára.

Oroszlányi Evangélikus Gyülekezeti Alapítvány 19149055-1-11 Magyarországi Evangélikus Egyház 0035

ÁLLANDÓ GYÜLEKEZETI ALKALMAINK Vasárnaponként és a nagyünnepeken 10 órától tartjuk az istentiszteleteinket, nagyünnepeken és a hónap 1. és 3. vasárnapján úrvacsoraosztással. A tanév időszakában keddenként 17 órai kezdettel bibliaórát tartunk a gyülekezeti teremben. Elérhetőségek: Lelkészi Hivatal: 34-749-601 Farkas Etelka lelkész: 20-824-34-34; etelka.farkas@lutheran.

A HÚSVÉTI ÉS PÜNKÖSDI ÜNNEPKÖR GYÜLEKEZETI ALKALMAI Március 24. Böjt 3. vasárnapja 10 óra (gyülekezeti ház) – Istentisztelet Március 25-27. hétfő-kedd-szerda 17 óra (gyülekezeti ház) – Evangélizáció (Menyes Gyula), majd beszélgetés a terített asztalok mellett Március 31. Böjt 4. vasárnapja 10 óra (gyülekezeti ház) – Istentisztelet Április 02. Kedd 17 óra (gyülekezeti ház) – Böjt esti áhítat Április 07. Böjt 5. vasárnapja 10 óra (gyülekezeti ház) – Úrvacsorás istentisztelet Április 09. Kedd 18 óra (gyülekezeti ház) – Böjt esti áhítat Április 13. Szombat 18 óra (templom) – Kórus és Zenekar koncertje W. A. Mozart Requiem Április 14. Virágvasárnap 10 óra (gyülekezeti ház) – Istentisztelet Április 18. Nagycsütörtök 10:30 (Ápolási Intézet) – Úrvacsorai istentisztelet 18 óra (gyülekezeti terem) – Úrvacsorai istentisztelet Április 19. Nagypéntek 10 óra (gyülekezeti ház) – Úrvacsorai istentisztelet Április 21. Húsvét ünnepe 10 óra (templom) – Úrvacsorai istentisztelet Április 22. Húsvét hétfő 10 óra (templom) – Úrvacsorai istentisztelet Április 28. Vasárnap 10 óra (templom) – Konfirmációi istentisztelet úrvacsoraosztással és az évfordulós konfirmandusok köszöntésével Május 5. Vasárnap 10 óra (templom) – Anyák napi istentisztelet úrvacsoraosztással Május 12. Vasárnap 10 óra (templom) – Istentisztelet Május 19. Vasárnap 10 óra (templom) – Úrvacsorai istentisztelet Május 26. Vasárnap 10 óra (templom) – Istentisztelet Május 30. Csütörtök Mennybemenetel ünnepe 18 óra (templom) – Istentisztelet Június 02. Vasárnap 10 óra (templom) – Tanévzáró istentisztelet úrvacsoraosztással Június 08. Szombat 18 óra (templom) – Nyáresti orgona hangverseny (Kálmán Attila orgonaművész) Június 09. Pünkösd ünnepe (templom) – Úrvacsorai istentisztelet (Szabó Vilmos) Június 10. Pünkösd hétfő – Megyei missziói napra utazunk, helyben nem lesz istentisztelet

ALKALMAINKRA MINDANNYIUKAT SZERETETTEL HÍVJUK ÉS VÁRJUK!

A Gyülekezet Elnöksége és Presbitériuma nevében Istentől megszentelt böjti időszakot és áldott Húsvétot kívánok!

Farkas Etelka lelkész

Társoldalak
Hírlevél 2015 Böjt
2015. ADVENT
2016 Böjt
2016. Advent
2017. Böjt
2017 Advent
2018 BÖJT
2018.ADVENT
2019. ADVENT
2020. ADVENT
2022. Advent
2023. BÖJT
2023. Advent
2024. Böjt
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster